A társas kapcsolatok margójára

A halogatáson sajnos még mindig nem lettem úrrá. Habár heti rendszerességgel sikerül megírnom a blogbejegyzéseket, így is egy hetes csúszásban vagyok, ami csak azért rossz, mert így sokkal nehezebb úgy visszaadni az élményeket, ahogy azokat tényleg megéltem. De azért igyekszem. :)

No, tehát, mi minden történt azóta, mióta utoljára írtam?... Elmentem például egy városnézős programra, Varsó Praga nevű negyedébe, ami régebben amolyan gettó helynek számított (kb, olyannak, mint Budapesten a nyócker), bár, ma is vannak olyan részei, amelyeken nem szívesen mászkálna az ember egyedül. 

zené(sz)oborcsoport

De, ma már mégiscsak inkább amolyan "menő hely a hipszter jellegű/érdeklődésű emberkéknek", ahol kúl dolognak számít lakni (vagy legalábbis valami ilyesmit olvastam róla :D). Tele van muralokkal (falfestményekkel) és király beülős helyekkel (utóbbival még nincs tapasztalatom :D). 

ez egy női táska akar lenni ;)

Este pedig átjött Maurizio (ő is pszichót tanul), s amolyan pertu-féle italozásba kezdtünk vele és Ilenjával (bocsi, nem tudom hogy kell helyesen írni a nevét) egy citromos vodka kíséretében. Ez azért nagy szó, mert nekem (Adéllal ellentétben) még nem igazán sikerült összehaverkodnom a szobatársaimmal (pl. Ilenjával), na meg a szaktársaimmal, hiába volnék amolyan nyitott emberke, az oldódáshoz nekem is idő kell (s néha az ital is segít... :D). 

ha kicsit jobban az üveg aljára néztünk volna, lehet mi is legalább ilyen jó hangulatba kerültünk volna... :D

S habár még mindig nem vagyunk puszipajtások, azért talán mégiscsak egy icipicivel már többek vagyunk egymásnak, mint lakó vagy szaktárs. :)

És ha már ilyen jól belejöttem az emberi kapcsolataim elmélyítésében/szintre emelésében, Adéllal is emeltük a tétet, s csütörtökön "durva" színezős és mesenézős partit nyomtunk. :D Ugyanis Adél kijelentette, hogy nincs mese (vagyis volt :D), színezni fogunk, s közben mesét fogunk nézni. Ez többé-kevésbé meg is valósult, s csak azért nem teljesedett ki, mert közben a szokásos napi "megvagyok, élek még, minden rendben" bejelentkezésemet is megejtettem az otthoniakkal. Ugyanakkor, ez az egész nem ért itt véget, ugyanis annyira rákaptam a felnőtt színezősdire, hogy azóta már 3 műremeket tudhatok magaménak. :D Hiába, kemény az erasmusos élet... :D

a végére csak belejöttem :D

Pénteken pedig elhatároztam, hogy ha már voltam angol nyelvű misén, akkor angol nyelvű keresztúton is részt veszek, így Adéllal egyetemben (igen, ennek nagyon örültem, hogy ő is jött :)) felkerekedtünk, s elmentünk, hogy megnézzük, mi fán is terem az angol nyelvű keresztúti imádság. Bevallom, kicsit tartottam tőle, hogy valamit félreértettem, mert mikor odaértünk, még alig voltak páran, s főként öreg nénikék (kicsit lehet sztereotíp, de miért pont ők lennének azok, akik angol nyelvű keresztútra vágynak) voltak. De, aztán kicsivel később (mint ahogy meg volt hirdetve) végülis elkezdődött, s miután a nénik is megtudták, hogy angol nyelvű lesz, hirtelen megcsappant a számuk, így már az én kétségeim is szertefoszlottak, hogy hibás lenne az angol szövegértésem...:D 

kb. ilyen volt a nénik reakciója is :D

Noha az egészből alig értettem valamit (hiába volt angol nyelvű, sajnos, az atya, aki tartotta, nem beszélt tisztán és érthetően), becsületesen ott maradtam s végig imádkoztam a keresztutat a többi lelkes hívővel együtt. A vasárnapi misék során azonban sikerül jobban töltekeznem (hála Istennek), hisz akkor a misét egy másik atya tartja, aki nagyon szépen s érthetően beszél, s a prédikációi is olyan üzenetet közvetítenek, melyeken el lehet gondolkozni.

Amúgy, a második misén, amin részt vettem, egy amolyan keresztelkedési szertartásnak is a részese lehettem, ami nagyon érdekes élmény volt. Az történt ugyanis, hogy az új leányzó, aki a tagja szeretett volna lenni az egyháznak, hátulról vonult be fokozatosan az oltár elé a pappal és a keresztszülőjével együtt. Ami, ugye, számomra azért  furcsa, mert Magyarországon többnyire ez az egész csecsemő korban zajlik, s akkor is többnyire egy helyen s egy időben (nem lebontva alkalmakra - ezt majd kifejtem a következő bejegyzésben, hogy mire is gondolok ezalatt). Itt pedig, ugye, a következő forgatókönyv szerint zajlott az egész: a pap bácsi bejelentette, hogy van egy emberke, aki szeretne megkeresztelkedni, majd hátra ment hozzá, s (gondolom) a szokásos szövegeket mondva fokozatosan egyre előrébb jött a leányzóval. Amit még kiemelnék, az az volt, hogy miközben haladtak előre, a pap bácsi valami olyasmit mondott minden egyes alkalommal, hogy "keresztet rajzolok a szádra, hogy olyanokat mondj, amivel tanúságot tehetsz arról, hogy milyen jó keresztény vagy", vagy "keresztet rajzolok a szemedre, hogy olyanokat láss, hogy..." és így tovább a fülével, vállával, karjával, kézfejével is megismételve ezt az eljárást (ami egyszerre volt meghitt és vicces, már ha lehet ilyen). 

ez persze azért nem így zajlott :)

Majd miután az oltár elé értek, visszaküldte a "helyére" a leányzót, hogy amolyan majd "folyt. köv." a következő alkalommal. És úgy is volt. :)

Hétvégén, egyedül lévén (többiek Zakopaneba vagy Krakkóba mentek), igyekeztem kihasználni, hogy egyedül lehetek, s komoly vandálkodásba kezdtem (ágyon ugrálás, gagyi zenékre őrült táncolás... nem ám, nehogy elhiggyétek :D). 

valahogy így...vagy mégse? :D

Na, de, komolyra fordítva a szót, színezgettem, zenét hallgattam, jóbarátokat néztem, s még egy közös filmezés is belefért Krisztivel, a másik magyar leányzóval. 

A How to be single (Hogyan legyünk szinglik) c. "nagyszerű" filmremeket néztük, amire talán azért vállalkoztam, mert néha meg kell nézni? egy pár gagyi filmet is, csak hogy az igazán jó filmeket értékelni tudjuk. Tényleg, ezt csak akkor nézzétek meg, ha már kellőképpen zsibbadt az agyatok, s nem vágytok semmi másra, csak valamire, ami még jobban lezsibbaszt, vagy csak szimplán olyan dologra vágytok, amihez nem kell használni a szürke agysejteket... :D Ahhoz ez a film tökéletes (utólag is bocsánat, ha véleményemmel bárkit is megbántottam volna, de nekem ez volt a személyes tapasztalatom a film kapcsán).

A baráti kapcsolatok megerősítésébe belejövén (fú, ez kicsit furán hangzik :D) a következő hetem is hasonló szellemiségben telt, sőt, még egy látogatóm is volt otthonról, akinek nagyon örültem. :)

Ha még bírtatok követni, nemsokára (? :D) jelentkezem a következő bejegyzéssel, amiben minden ki-derül, amire még kíváncsiak vagytok az itteni életemmel kapcsolatban. :)