Varsó - Łodz: 1:1

Hol is kezdjem... valahogy még mindig nem jött meg a kedvem az aktuális blogbejegyzés megírásához, nem tudom miért. Legszívesebben ennyit írnék: bla-bla-bla blablabla-blah. 

Csak sajnos ez közel sem adja vissza mindazon történéseket, melyek az elmúlt héten lezajlottak.

Mint például azt az alkalmat, amikor is lehetőségem volt találkozni a łodzi lengyel-magyar baráti társasággal. Ami, őszintén szólva, közel sem nyújtott akkora élményt, mint amire számítottam. Azt valahol mindig is sejtettem, hogy valószínűleg nem korombeli emberkék fogják alkotni a társaságot, dehogy semmi (vagy nagyon minimális) együttérzést vagy szimpátiát fogok tapasztalni a magyar "testvéreimtől", arra nem számítottam. 

Megpróbálom pár szóban kifejteni a fentebb leírt tapasztalataimat. 

Tehát amikor megérkeztem, épp egy beszélgetés közepébe csöppentem, ami a lengyel barátaink s egy átutazóban levő fotóstársaság között zajlott. A beszélgetés végét illedelmesen megvárva, odafáradtam a tolmácshölgyhöz, további útmutatás reményében, aki azonnal továbbirányított a másik tolmácshölgyhöz, aki pedig  a prezentációim során volt segítségemre. Rövid kis "ismerkedés" után csatlakozott hozzánk az iskola pedagógusa is, aki elvezetett minket abba az osztályterembe, ahol a tényleges óraadás megtörtént. Ami pedig a következőképp kellett volna hogy kinézzen: én szépen elmondok mindent magyarul Magyarországról, ami fontos (hisz a lényeg, hogy a gyerekek igazi élő magyar beszéd alapján tanulhassanak Magyarországról) és a tolmács hölgy pedig lengyelre lefordít mindent. No már most, mondjuk, hogy az első órán így is történt. Ellenben a második óra kb. annyi volt, hogy elmondtam az első diát magyarul, onnantól kezdve pedig a tolmács automatikusan lefordított mindent, anélkül, hogy én egy szót is mukkantam volna (ami ugye a lényeg lett volna, de sebaj). Sőt, mi több, még a prezentációmnak sem tudtam a végére érni, hiszen sietnem kellett, hogy a gyerekeknek legyen elég idejük még az óra végén az aznap főzött gulyásleves kipróbálására. Aha, oké, "De akkor minek is jöttem én?" merült fel bennem a kérdés. El se mondhattam a prezentációmat, s amit el is tudtam volna mondani, azt megtette helyettem a tolmácsnő... Tessék?... Enyhén szólva csalódott voltam. 

Öröm volt az ürömben, hogy a társaság lengyel tagjai nagyon kedvesek voltak, sőt, még az egyik bácsika bókolt is nekem, hogy milyen szép lány vagyok (magyarul! :)). Valamint kaptam egy könyvet (a lengyel-magyar történelemről) és egy łodzi prospektust is. Utóbbi sokkal nagyobb hasznomra vált, mint a magyar tolmácsnő tanácsai, miszerint ha társaságra vágyom, járjak el egyetemi klubokba, hisz ott úgyse árulnék sokáig petrezselymet, mert valaki biztosan megszólítana. Köszi a tippet, minden vágyam egyedül járni a klubokat annak reményében, hátha megszólít valaki, s neadjisten az a valaki még angolul is beszél... Mert ugyebár az én lengyel tudásom perfekt, s véletlenül se állna fenn annak a veszélye, hogy az egész ismerkedés abból állna, hogy én es néztem, ő es nézett, megint néztem, s megint nézett...

No de elég is ennyi erről, a hétvége már sokkal mókásabb volt. Ugyanis Varsó revansot vett Łodzon, vagyis Zita meglátogatott szerény kis hajlékomban, s megnézte, milyen "szép" is az egykori gyárváros. Mert az. Csodálatos. A vörös téglás épületekkel, amik már inkább feketék és szinte omladoznak, olyan régiek és elhanyagoltak. De talán, ha az ember eléggé elhivatott, meg tudja találni a komor szürkeségben is a szivárványt. Mi próbáltuk, s szerintem többé-kevésbé sikerült is. 

Łodz menő arcaival mindenképp kellett a közös kép :)

Szombaton még idegenvezetőnk is volt, Aleksandra személyében (aki a mentorom volt kb. abban a kemény 1 hétben, amíg az alapítványnál dolgozott), s bátran merem őt ajánlani bárkinek, aki legközelebb Łodzban jár. Közvetlen, mosolygós s "very good at English", s ami a bónusz, hogy olyan kis érdekes kávézókat (https://www.facebook.com/surindustrialle?fref=ts) is felfedezhetsz vele a Piotrkowskán, ami mellett lehet simán elmennél, ha egyedül járnád a várost. S nehogy elfelejtsem, ha nagyon lelkes vagy, még a helyi menő konditerembe is bejuthatsz ingyen, csak keresd Kamilt (amolyan recepciós fiú, szőke hajú, szemüveges), mindezt persze Aleksandrának köszönhetően. :))

akár a Pizza Hut reklámarcai is lehetnénk ;)

Szóval, Zitával azt tűztük ki célul, hogy gyalog bejárjuk a helyi főbb látványosságokat, a város ún. színfoltjait. Sajnos, a legtöbb ilyen szépséget, mint például a Herbsta palotát, az üvegházat, a kinematográfiai múzeumot vagy a se-ma-for múzeumot csak kívülről csodálhattuk meg, de legalább elmondhatjuk magunkról, hogy láttuk őket. Vagyis nem, egy dolgot sikerült belülről is szemügyre venni, mégpedig a łodzi katedrálist, ahol a torinói lepel másolata is megtekinthető. 

a łodzi katedrális

Másnap már nagyobb sikerünk volt a múzeumokkal - igaz, csak egy múzeum volt napirenden - de legalább abban az egy múzeumban megtekinthettük mindent, amit lehetett. Ez pedig nem volt más, mint a Poznanski palota, ami egyfelől Łodz város történetét mutatta be, másfelől pedig lecsekkolhattuk, hogy milyen fényűzésben is élt a Poznanski zsidó mágnás család. 

Poznanskiék

az elmaradhatatlan tükrös kép

egy kis magyar vonatkozás

Rubinstein is helyet kapott a Poznanski palotában

Majd a múzeúmi "túra" után egy gyors kirakatnézési túrára is betértünk a  Manufak-turá-ba (amiről utóbb számomra kiderült - wikipédiáról lestem - Európa egyik legnagyobb bevásárló központja), hiszem azt Zita kisebb örömére, ugyanis, a Manufaktura enyhén telve volt emberekkel. (Btw.: Nem tudom mi lenne, ha hatályba lépne itt is a vasárnapi zárvatartás...azt hiszem megállna az élet. :D) Mindenesetre azért a tömegnyomort valahogy túléltük, köszönhetően talán a mekis forrócsokinak, amivel kezünkben megindultunk a vasútállomás felé, hiszen minden jó véget ér egyszer, így Zitának is el kellett indulni "hazafelé". Végül Zitától könnyes búcsút véve szépen lassan megindultam visszafelé s gyönyörködve az előbújt hóvirágokban, a ragyogó napsütésben elméláztam az élet nagy dolgain.

Volt egyszer egy Varsó

Pontosabban kettő. Vagyis 2 teljes napot töltöttem Varsóban Zita idegenvezetésével. Nagyon tuti volt, merem ajánlani mindenkinek. Zitát is, no és persze Varsót is. ;) És még az égiek se feledkeztek el rólam (ismét csak), ugyanis varsói kalandozásomhoz végig biztosították a jó időt, ami, mire visszaértem Łodzba, már el is romlott. De a lényeg, hogy Varsóban nagyszerűen éreztem magam, hiszen minden adva volt (csodás: időjárás, társaság, hangulat).

a varsói kultúrpalota

Amire rájöttem a két nap folyamán, hogy igencsak nagy dolog majd 1 hónap után az élő magyar beszédet (a skypeot nem számítom bele) gyakorolni. Sőt, szinte különlegessé tesz azáltal, hogy valahányszor magyarul megszólalsz, mindenki csak néz téged, mint valami csodabogarat, hogy de hát miről is karattyolsz. S páran talán jobban is jártak, hogy nem tudták... :D hisz végre szabadon kipróbálhattam azt, milyen is valakit konkrétan a háta mögött kibeszélni, főleg úgy, hogy még csak nem is érti, mit mondok róla. Tudom, gonosz dolog, de egyszerűen nem lehetett kihagyni azt a lehetőséget, hogy ártatlanul mosolyogva csúnyán kibeszéljem a mit sem sejtő lengyel barátainkat, hogy de hát miért is olyan morcos, vagy miért olyan savanyú az az emberke vagy hogy ajj de jóképű az a barna hajú srác (természetesen... :D).

kellenek a selfiek/nemselfiek, bizony, hanem nem is hiszitek el, hogy itt jártam :D

Szóval, Varsóra visszatérve a  2 nap során igyekeztünk annyi mindent megnézni, amennyi csak az időnkbe belefért. Többek között parkokat (mi mást? :D), Chopin zenélő padokat, no és persze a csodás óvárost. :)

Chopin

az óváros

Jaj, és el ne felejtsem, természetesen muszáj volt lecsekkolnom azt is, hogy hova is jár Zita egyetemre. Annyira nem egy nagy "wasistdas", engem valamiért a belső elrendezése a kórházakra emlékeztetett (talán a sok folyosó, termek előtti padok összképe miatt).

a pszichológia "osztály"

Aztán természetesen tiszteletünket tettük az elnöki palota előtt is (amiről nem is gondoltam volna, hogy az, hisz annyira egyszerűen csak ott volt előtted, tudod, nem úgy mint itthon, hogyha látni akarod a Stefánia Palotát, akkor fel kell menj a várba, hanem csak úgy mész a sétálóutcán, aztán egyszer csak hopp, ott az elnöki palota). Jártunk a névtelen katona sírjánál is (ahol 2 katona mindig őrt áll, teljes vigyázzállásban, nem irigylem őket, nem lehet egy könnyű meló egész nap haptákban lenni) valamint számos híres-neves fizikus, csillagász szobrát, szülőházát is szemrevételeztük (Marie Curie, Kopernikusz).

az elnöki palota

a névtelen katona sírja

Maria Curie

Kopernikusz

És amit mindenképp muszáj még megemlítenem, az a mókusos kaland a Chopin parkban és a szállás. :D A szállás azért, no, azt hiszem, ezt nem kell magyaráznom... :D De egyszerűen mint Alíz Csodaországban, úgy éreztem magam az összkomfortos szobácskámban, ahol ropogós, friss ágynemű várt, csillogó-villogó toalett és mosdó. Egy szóval, vhááááá. :D A másik nagy muri pedig a "mókusűzés" volt... hisz a Chopin park tele volt hipercuki mókuskákkal, akiket muszáj volt az embernek magához csalogatni s fotón megörökíteni (Zita közreműködésével szerencsére sikerült is.) S annak ellenére, hogy nem rutinos versenyzőként goffrival próbálkoztam (a finnyás kis mókusnak nem csillant fel a szeme tőle), csak becserkésztem végül a mókuspajtit, mert egy bácsika (látván a bénázásomat, gondolom én :D) felajánlott néhány szem mogyorót, aminek a már említett válogatós mókusnépség sem tudott ellenállni.  Később persze, miután kellőképp kimókusoztam magam, már nem bírtak rám olyan nagy hatással, hogy teljesen transzba esve üldözőbe vegyem őket. No meg persze talán a korgó gyomrom ellátása jobban foglalkoztatott akkor, így Zitával nagy dilemmázások után (egyszer betértünk a Mekibe, ahol a mellékhelység meglátogatásán kívül más nem is történt) egy kis olasz étteremszerűséget választottunk, ahol a lengyelek méltán híres nemzeti eledelét, a pierogit  (ami amolyan töltött derelyeféle, általában 3 ízesítéssel: gombás, sajtos-krumplis és húsos) fogyasztottuk el jóízűen. Ezután csendes pihenőre térve, betértünk egy parkba (hova máshova :D) s még utoljára egy jót beszélgettünk, hiszen tudtuk mindketten, hogy egy darabig nem igen lesz még ilyen lehetőségünk, hogy egy igazi húsvér magyarral álljunk/üljünk szemtől szembe. :)

mókuskaland

pierogi

Tehát bátran kijelenthetem, hogy jól indult a hét, aztán azt már sajnos kevésbé, hogy hasonlóan izgalmasan folytatódott. A sulik valahogy még mindig nem kapkodnak két kézzel utánam, így a prezentációs tehetségem megcsillogtatásának lehetőségének hiányában, a főnök buzdítására a hét vége felé kipróbáltam magam az irodai teendőkben is, s kőkeményen ragasztgattam a sulikba küldött borítékokat az 1%-os ragasztószalaggal, hogy biztos, ami biztos, ki ne bomoljnak a megérkezésükig.

mert nemcsak a borítékokat ragasztgatni jó dolog :D

Valamint pénteken este még, betértem a közeli kis templomba (ahol "hivatalosan" is szoktam találkozni a Jóistennel :)) a keresztút elimádkozása miatt. S amiért erről szólnom kell, az az, hogy most pénteken nem a szokásos kis 30 perces mise és 30 perces keresztúti alkalom volt, hanem egy nagyon komoly 1,5 órás latin!-lengyel mise. Mondanom sem kell, a latin nem lendített sokat a helyzetemen, hogy jobban értsem a misét (hisz én nem jártam a bencésekhez, mint kedves nagyobbik bátyám), de nem bántam meg, hogy végig maradtam, hisz még sose voltam igazi latin misén (ahol a híveknek háttal mondják a misét, stb.), így legalább ezt is megtapasztalhattam. S habár a prédikáció alatt rémesen szenvedtem, be kell valljam, totálisan megérte, ugyanis a latin énekeket olyan gyönyörűen énekelték, hogy mondhatni egy kisebb koncert élménnyel felért az egész. :)

A hétvége további részében pedig próbáltam szintet lépni a háziasszonnyá avanzsálásban, így sütésre adtam a fejem, mégpedig a gyúrás nélküli túrós süti sütésére. Annak ellenére, hogy a fél órás procedúra 2 órásra sikeredett (természetesen a skypeos segítség nem maradhatott el :D), egész ehetőre sikeredett, hisz hétfőn rögtön le is teszteltem az irodai alkalmazottakon, s még mindenki él. :D Sőt, olyan bókokat is kaptam, hogy finom, szóval na, akkor azért mégiscsak tudok valamit. ;) Vagyis alakul a molekula. Ki tudja, legközelebb már lehet valami kelttésztás receptet is bevállalok, addig is a boltok polcain szemezek a hozzávalókkal... :D

a tárgyi bizonyíték, hogy nemcsak a szám jár, hanem a kezem is :D

Ui.: nagy szeretettel ajánlom Zita blogját is, különösen ama bejegyzést, amelyben a látogatásomról ír. ;) http://agozita.blogspot.com/2015/03/ket-nap-magyarul-hang-nelkul-two.html

A bűvös 3-as

Na jó, annyira nem bűvös, inkább csak érdekes, hogy a 3. héten 3 iskolába kellett mennem. Vicces belegondolni, hogyha maradna ez a tendencia, akkor az utolsó héten 8 iskolába mehetnék... :D Aminek természetesen vajmi kevés az esélye, hogy összejöjjön, pláne most, hogy a 4. héten szerdát írunk és még zéró iskolában voltam. És mondanám is, hogy semmi se lehetetlen, de az alapítványi lét igencsak más perspektívát tárt elém az utóbbi hetekben...

No de akkor ejtsünk pár szót azokról a dolgokról, amikről lehet. Az első iskolába kicsit korábban érkeztem a várt időpontnál (30 perccel korábban), így az iskolai személyzet lányos zavarában rögtön be is küldött egy órára az angol tanárhoz, hogy hát mégse maradjak dolog nélkül. Így itt tartózkodásom során először nyílt alkalmam a "méltán híres" improvizációs tehetségemre támaszkodni, hisz technika hiányában  nem igazán volt más választásom. Mondanom sem kell, teljesen lenyűgöztem a leánykákat, főleg a puli kutyás rajzommal... na jó, nem, de a rajzom tényleg jól sikerült, mert felismerték, hogy az egy puli akar lenni. :D És mindemellett mentünk egy kört a kedvenc kajáról, italról, hogy milyenek a lengyel emberek, stb. Majd miután ennek az órának vége lett, akkor kezdődött csak az igazi móka. Elsőnek egy csupa fiú csapatot kaptam, akik nemhogy csak csupa fiúk, de csupa rosszcsont..., akarom mondani, csupa fülek is voltak. Minden esetre ha más nem is, a michael jacksonos szerkóban táncoló experidances úriember (https://www.youtube.com/watch?v=SGui8OFOGdA) biztos megmaradt nekik. Vagyis bocsánat, egy kis srácnak talán kicsit több, mert szünetben visszacsámborgott hozzám, s nagyra nyílt csodálkozó szemekkel próbálta kideríteni, hogy mennyi közös is van bennünk. :D És volt! Mindkettőnk vezetékneve megegyezik országunk miniszterelnökének vezetéknevével. Micsoda véletlen. :D

A csütörtöki sulis nap már kevésbé volt meglepő fordulatokban gazdag. Igazából mondhatni, semmiben se volt gazdag, mert a tanárnő, akivel konzultálnom kellett volna a prezentációmról, nem volt az iskolában. Hm, ja, mondhatnám azt is, teljesen feleslegesen sétáltam be hajnali fél 9-kor a suliba, de nem, ilyen kijelentéseket nem teszünk, ha már hajnalok hajnalán felkeltem, akkor muszáj valamit tennem, amiért azt mondom, megérte felkelni. Így történt az, hogy próbáltam felfedezni a környéket újabb, még be nem járt parkok (Łodzban mi más is lehetne érdekesebb, mint egy számomra érintetlen park :)) után kutatva. S amellett, hogy sikerrel jártam az újonnan felfedezett parkok terén, a falfestményes képeimet is gazdagíthattam 1-2 példánnyal. Hiszen igen, Łodzban nagy népszerűségnek örvendnek a falfestmények és a köztéri szobrok. E tapasztalat alapján felbuzdulva el is döntöttem magamban, hogy az egyik hasznos elfoglaltságom nem más lesz, mint minél több falfestményt és szobrot felfedezni és megörökíteni a łodzi emlékgyűjteményem számára. :D

most már értem a "Kis kacsa fürdik..." kezdetű dalt...

és hát akkor következzenek a falfestmények/falfirkák?

reklámozni tudni kell...

S végül a pénteki sulis napom során sikerült azt a konzekvenciát levonnom, hogy a lengyel nénik nem valami segítőkészek. Hisz akárhányszor (kemény 2-szer eddig) próbáltam tőlük útbaigazítást kérni, mindannyiszor keresztül néztek rajtam. Jó, tudom, ebből még nem ér általánosítani, de azért mégiscsak szomorú, hogy 2 alkalomból 2-szer mentek el mellettem, mintha ott se lennék.

No de még mielőtt nagyon eluralkodna az a hangulat, hogy milyen "kedvesek" is a mi lengyel barátaink szeretném a pozitív példák listáját is tovább bővíteni. Vegyük például azt az összefogást, amit a lányok tettek annak érdekében, hogy hétfőn-kedden nyugodt lélekkel mehessek Varsóba Zitát meglátogatni (hiszen ők beszélnek a sulikkal, hogy mikor s hova mehetek órát tartani). Vagy azt, hogy az a leányzó, akivel eddig csak a mosógép rejtélyeit próbáltam megfejteni, felhozta, hogy majd valamikor elmehetnénk közösen csak úgy lógni valahova. És igen, úgy néz ki, hogy jövő hét szombaton indul a mandula, s lesz egy jó kis közös esténk a csajokkal. ;)

Szóval, csak azt tudom mondani, hogy lehet akármilyen borús is az ég, a felhők fölött tényleg mindig süt a nap. Vagy röviden tömören: az élet szép! :)

Második heti hírmondó

Nem is olyan egyszerű blogot írni. Az ember azt gondolná, hogy leül, összedobja és kész. Valahol így is van. De azért mégse olyan könnyű egy hét történéseit belesűríteni egy tartalmas összefoglalóba. Azért csak próbálkozom, továbbra  is. :)

Szóval, egy újabb, de kevésbé eseménydús héten vagyok túl. A kevésbé eseménydús főként arra utal, hogy nem végeztem különösebb érdemi munkát az alapítványnál. Mondhatni, a káosz vagyis inkább a lazaság uralja továbbra is a terepet (ha szószosok olvassák, biztos mondanák, hogy igazán nekem való helyre jutottam, hisz itt már nemcsak a fejemben, hanem azon kívül is káosz van... :D).

Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, de a lényeg az, hogy kb. naponta-két naponta jönnek-mennek az új emberek, akik vagy maradnak dolgozni vagy nem. Így esett meg az is, hogy a kedves mentorom helyére még mindig nem találtak embert, aki kézben tartaná az alapítványos teendőimet. Bár azóta hál'Istennek valamelyest javult a helyzet. (Ami azt jelenti, hogy ma végre elkészítettük a heti beosztásomat, hogy mikor és hova kell mennem.)

Visszatérve azonban a káoszhoz, és a happening-gazdagsághoz, eszembe jutott az is, hogy tervben volt, hogy a hétvégén a hegyekbe megyünk, Karpaczba, a gyerekekkel pár kellemes napot eltölteni. Péntek reggelig így is volt (megjegyzem: péntek délelőtt indultunk volna...), amikor is aztán kiderült, hogy mégse megyünk, mert a főnök jobb keze, iskolai teendői valamint betegsége miatt le kellett mondja a programot. S miután a fent említett leányzó értett a gyerekek programjainak lebonyolításához, a kirándulást a főnök lefújta. Oké, mondom, annyi baj legyen, végülis... Vicces, mert az elején nem akaródzott mennem, ugyanis be voltam tojva, hogy "csak" a főnök és én megyünk, s amikor kiderült, hogy nem, sőt mi több, a hozzáállásom is teljesen más irányt vett (azaz: legalább világot látok, új helyekre jutok el), akkor hirtelen zutty, mindennek annyi. A dolgok alakulástól függetlenül hiszem azt, hogy véletlenek nincsenek, valamiért ez most így alakult. :)

A hely, ahova majdnem eljutottam

Megpróbáltam tehát valahogy feltalálni magam a "hirtelen" rám szakadt szabad hétvégén. Szép idő lévén gondoltam felfedezem a környék természeti tájegységeit (értsd: parkjait :D) s péntek délután neki is vágtam a nagy világnak. Sajnos a kiszemelt parkot benéztem, helyette viszont arra a felfedezésre jutottam, hogy itt a Metro áruházláncot valamiért Makro-nak hívják (de komolyan, ugyanazok a nagy sárga betűk, hatalmas kék épület, csak a név más... vagy ha nem így van, akkor valamit nagyon benéztem :D).  Szombaton újra próbálkoztam a kiszemelt parkommal, ezennel sikerrel is jártam. Be kell valljam, elsőre nem nyújtott valami szívderítő látványt (no jó, a sötét felhők mögül kikandikáló napsugarak némileg enyhítették csalódottságom), de bízom benne, hogy az igazi tavasz megérkeztével öröm lesz ott sétákat tenni.  Vasárnap pedig a Manufakturához közeli parkban tettem sétát, ami már sokkal kellemesebb élményt nyújtott, hisz valamiért (talán mert naptárilag a tavasz első napja volt) az időjárás is enyhébb volt.

Park, ahol minden van, még WiFi is!

és a park, ahova még visszanézek :)

Ma pedig, ahogy azt említettem, megkaptam végre a heti beosztásom, azaz már  tervezhettem is a szabad időmmel, amit rögtön ki is használtam egy kis levegőzésre a városban, s megjártam a Manufaktura mellett található lengyel "farkasréti" temetőt. Az időjárás, meg kell hogy mondjam, ismét kegyes volt hozzám, hisz délelőtt volt egy jó kis zuhé, amolyan jégesőféle, délutánra pedig, mintha mi se történt volna, kisütött a nap. Így szabadon gyönyörködhettem a különböző parcellákat ékesítő szebbnél szebb (csicsásnál csicsásabb) mécsesekben. Bocsánat, én tényleg nem csúfolódni akarok, de ebben a temetőben ha versenyt kellene rendezni, az szólhatna arról, hogy melyik parcellát díszíti több és szebb? mécses és művirág. No de, komolyra fordítva a szót, igyekeztem a nevek között valaki, számomra is ismerős, híres-neves lengyelt találni, sajnos nem sok sikerrel. S miután e téren nem jártam sikerrel, maradt az a "móka", hogy számotokra is megörökítve, csináltam pár képet a nem mindennapi mécsesekről. :)

a 'Régi temető'

a napfényben megcsillanó mécsesek

jó eséllyel pályázhatna az első helyre...

de megvan a tuti befutó

Nos hát, ezzel zárnám az eheti hírmondót, illetve még egy jó? hírrel, miszerint az egyik suliba, ahova majd mehetek, fogok találkozni egy amolyan lengyel-magyar baráti társasággal is. Alig várom! :)