Újra itt van...

Kis idő eltelt, mióta utoljára jelentkeztem, de nem tűntem el végleg, még megvagyok. :) Csak időközben hazautaztam, s otthon pedig már csak úgy repült az idő, hogy szavakba se tudtam önteni. Az otthoni eseményekről most nem is szólnék, legyen elég csak annyi, hogy jó volt újra otthon lenni (vagy ha valaki ennél mégis csak többre lenne kíváncsi, kérdezzen ;)).

mindenütt jó, de legjobb otthon ;)

Egy előrehozott közös szülinapi ünneplés (mert tesóm menyasszonyának is akkor van a szülinapja, mikor nekem, s pár éve tart az, hogy együtt is megünnepeljük :)) után felpakolva minden jóval, hamuba sült pogácsával vágtunk neki a közel 10 órás vonat utunknak Krisztivel. Bevallom, volt bennem egy kis félsz, hogy a sors ismétli önmagát, éppen ezért már nem is vettem jegyet az első osztályra, hogy elkerüljem az esetleges kellemetlenségeket. De, hála Istennek (vagy Krisztinek? :D), minden rendben volt, s szerencsésen megérkeztünk. Sok időnk azonban nem is volt a szusszanásra, mert másnap már indultunk is a lengyel tengerhez, Roberték társaságában.

néha kicsit úgy éreztem/éreztük, mintha mi is hasonló tempóban araszoltunk volna Varsó felé

Az egész tengeres kirándulás Robert ötlete volt, ő vetette fel, még mikor náluk voltam látogatóban, hogy miután itt nemcsak május 1-je, de 3-a is munkaszüneti nap, érdemes lenne kihasználni, s együtt elutazni valahova, mondjuk a tengerhez. Boldogan bólintottam rá, s fűztem meg a még jobb móka reményében Krisztit is, hogy tartson velünk (akit szerencsére nem kellett hosszasan győzködni). S a pláne még az volt az egészben (legalábbis akkor még azt gondoltam), hogy kocsival mehettünk, mert Monika bátyja gondoskodott a fuvarról. Na igen, s hogy mire is akartam utalni az előző mondatban elejtett sejtelmes gondolatommal?... arra, hogy a sofőrünk enyhén szólva Taxi filmes stílusban nyomta végig az utat, annyi eltéréssel talán, hogy 10-es veszélyességi skálán, 12-es fokú veszélyességi stílusban tolta. De, tényleg, nem viccelek, konkrétan volt olyan, hogy az úttestnek sem nem a jobb oldalán, sem nem a bal oldalán, hanem a közepén haladtunk el két kocsi (a szembejövő s amit előztünk) között. Az ugratós, filmbe illő jelenetekről nem is beszélve. Egyszer ajánlottam fel Krisztinek, hogy ülök középen, hogy ne mindig ő legyen ott, de rögtön azután, hogy premier plánban láthattam az előzős jelenetet, azonnal visszavontam ezt a nagylelkű ajánlatomat, s a továbbiakban a sarokba kucorodva szitokszavak közepette próbáltam 1-2 imát elmormolni a testi és lelki épségünkért. 

valahogy így festhettem én is, a hátsó ülésen (mint a baloldali úriember, természetesen :D)

Na de, az utazási kellemetlenségektől eltekintve, másra nem lehetett panaszom: hisz a szállásunk rendben volt, ételünk, italunk is (miután magunk gondoskodtunk róla), s az időjárás is kegyes volt hozzánk (igaz, kicsit fújt a szél, de végig sütött a nap). Szállásunk Wladislawowoban volt, kb. egyenlő távolságra a főbb tengerparti városoktól, Gdansktól, Sopottól és Gdyniatól. Jaj, s még mielőtt elfelejteném, odafele menet még Torunt is útba ejtettük. 

Torunban (Erwin, Kriszti, én és Monika)

A tenger csodálatos látványt nyújtott minden egyes helyen, ahol megfordultunk, de különösen Helben és Gdanskban (legalábbis az én tetszésemet ez a két "kis városocska" nyerte el). Persze a  Sopotban található Európa leghosszabb mólója valamint Gdynia Kepa Redlowska nevű természetvédelmi területe se volt kutya, ha valaki arra járna, szeretettel ajánlom ezeket a helyeket is a figyelmébe. Összességében, ha értékelnem kellene a kiruccanást, egy 5-ös skálán 4-est adnék (-1 a sofőr miatt, minden egyéb más rendben volt).

nem maradhatott el a filmbe illő naplementés romantikus kép... :D

szintén :)

minden időben, Tisza cipőben :)

Hel-i bazár fóka sor :D

Hel-i tengerparton

naphíd :)

Gdanskban Roberttel és Monikaval

Sopot-i móló

Gdynia-i hajóétterem

Gdynia

Kepa Redlowska

Redlowska és a móló

Hazaérve, másnap, a "nem árulom el hányadik" születésnapomat egy kiadós lustálkodással ünnepeltem meg, este Maurizio cukorbomba süteményével megkoronázva. De komolyan, az a süti egy igazi "méreg", nagyon finom, de nagy adagban kiüti az embert. Az alsó réteg nápolyi, majd csokis fagyi roló, majd újabb réteg nápolyi s újabb réteg fagyi roló, tetején megszórva kakaóporral s csokidarabkákkal megtűzdelve. Ééééés, a rétegek között fagyi van. Meg kell hagyni, Maurizio nem sajnált, egy jókora tepsivel készült, ami még azóta se fogyott el, hiába ettem belőle minden nap azóta is (s kértem segítséget a többiektől az elfogyasztásában). 

valahogy így, még mindig :D

Persze, tudom, hiba lenne a szülinapom kapcsán csak Mauriziot kiemelnem, igazából nem is őt akartam, hanem a sütijét, úgyhogy utólag kérek elnézést mindenkitől, aki úgy érezte, hogy róla is írhattam volna, de tényleg, ez nem Maurizionak szólt, hanem az ő szupercukorbombasztikus süteményének. De, ugyanakkor, természetesen itt is köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, üzeneteket, smseket, amiket szülinapomra kaptam. :)

"Röviden s tömören" így történt volna tehát az erasmusos létembe való visszatérés, folyt. köv. hamarosan.