7x7 az húsvét

Lassan a 8. hétnek is vége, s a hetedik hétről a gondolataimat még csak most szedtem össze. Olybá tűnik, hogy az idő múlásával csökken a lelkesedésem a beszámolók megírása iránt. (Szerencsére a zérót még nem értem el, tehát lássuk a húsvét körüli eseményeket).

A 6. heti aktivitásomat folytatva (mikor is minden nap voltam iskolában) a hét 1-2. napján további két iskolába látogattam el. Az első iskola egy full fiú suli volt, 9. osztályosoktól felfelé, azt hiszem, nem is kell tovább folytatnom... Mókásan alakult, az egyszer biztos, főleg, hogy olyan infós suliról beszélünk, amelyben net hozzáférés nincs. Ennélfogva, ismét csak a személyes varázsommal kellett éljek, hogy kitoldjam a videók hiánya okozta (amúgy nagyon értékes) perceket. Ami többé-kevésbé sikerült is, vagyis gondolom, hogy meggyőző voltam, különben nem kaptam volna felkérést a harmadik angol tanártól is, hogy további órákat tartsak a szünet után.

A keddi nap szintén jól alakult, bár itt az események kissé más fordulatot vettek. Magán az órákon annyira nem éreztem jól magam, mert a gyerekek rendetlenek voltak, s a tanárnő nem sokat törődött a fegyelmezésükkel, azonban a második óra utáni történések kárpótoltak mindenért. Épp a kártyákat osztogattam a gyerekeknek, amikor az egyik kislány, csak úgy minden előzmény nélkül megölelt (gondviselés 1:)). Példáján felbuzdulva a következő kislány hasonlóképp cselekedett. Mondanom sem kell, teljesen oda voltam és vissza. Amióta kinn vagyok, ritkán kaptam ölelést (pedig állítólag az ember napi ölelés szükséglete 8 ölelés), így ez nagyon jól esett. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy a nevem tényleg ott van a jóIsten tenyerén.

S a nagy történések közepette el ne felejtsem megemlíteni, hogy időközben arra a nagyszerű felfedezésre döbbentem rá, hogy vannak itt még magyar fiatalok, Łodzban. Nem is egy, hanem 3. Lukácsra az erasmus fészbukos oldalán találtam rá, a többiekről pedig a blogjában olvastam. Azon nyomban írtam is nekik, s 2-3 napra rá, már fel is vettük a kapcsolatot egymással. Végül pedig húsvéthétfőn sor került a személyes találkozóra is. Meghívtam őket az alapítványba, hisz arra gondoltam, jó buli lenne együtt húsvétolni, s az is volt. (A képek magukért beszélnek). Igazi háziasszony módjára igyekeztem méltóképp megvendégelni őket, így újra megsütöttem a túrós sütit (ami most már tökéletesen sikerült :D) valamint testvériesen megosztottam velük a vasárnapi vendégeskedésből származó szerzeményeimet. Ők pedig a hazai ízekről gondoskodtak egy üveg tokaji formájában. Összességében véve, úgy gondolom, sikerült jó példát mutatnunk a testvéri összefogásról itt messzi idegenben. :)

a mexikói kalóz, a jégkirálynő, a hipszter polip és az oroszlánkirály? :D

Lionpig vs sharktopus by Adam

és a boszorkánykalapos kalóz ;)

No de, visszatérve a húsvétra, időrendi sorrendben haladva. Csütörtökön Aleksandrával s a tanítványával találkoztam ismét, amelyen Aleksandra "hivatalosan" is meghívott magukhoz húsvétvasárnapra. A héten az volt a 3. meghívásom, aminek módfelett örültem, mert ismét csak a jóIsten kezét éreztem a dolgok alakulásában (gondviselés 2). A 3 meghívás közül azonban sajnos kettővel tudtam csak élni, de az a kettő nagyon jól sikerült. Az ünnepi reggelit és ebédet Aleksandra és családja körében (szülei, nagymamája, barátja, nagynénje és családja) töltöttem, az estebédet pedig Kasiaékkal (Kasia édesanyjával, nagypapájával, barátjával és bátyjával). Sehonnan nem engedtek el üres kézzel, mindenhol kaptam egy kis útravalót (gondviselés 3). Sőt, Aleksandráéktól még egy hápogó plüsskacsát is! :D De természetesen nem ez volt a legnagyobb szenzáció, hanem inkább az, ahogy fogadtak. Mintha én is a család része lettem volna, úgy éreztem magam, még annak ellenére is, hogy sokszor nem értettem mit beszélnek. S külön öröm számomra, hogy rólam is hasonlóképp vélekedtek, mármint hogy pozitív véleménnyel voltak rólam. :)

Kasiaknál pedig annak örültem, hogy nem voltam egyedül azzal, hogy a párbeszédek többségét csak a hanglejtés és a testbeszéd alapján tudtam értelmezni. Ugyanis Kasia barátja szintén külföldi, mégpedig portugál. Egy erasmusos partin ismerkedtek meg még 2 évvel ezelőtt, azóta töretlen a kapcsolat, amiért csodálom is őket. :)

a nyuszi itt is járt :)

Tehát ekképp teltek a napok a hetedik héten. Olykor egy-egy családi skypeolásra is jutott idő, így én se maradtam le arról, ahogy Benő ügyesen átfordul az egyik oldaláról a másikra, vagy arról a vicces jelentről, amikor próbált leutánozni a kamerában,  ahogy a hóóó-kukk-ot mondom mosollyal a végén.

Zárszóként pedig a jóIsten éltesse nagyon sokáig, aki a skypeot feltalálta, tényleg, nagyon hálás vagyok érte!! :)

Polak Wegier két jó barát...

... együtt (harcol) dumál s issza (borát) vodkát. :D Legalábbis hétfőn, a lengyel magyar barátság napján ekképp cselekedtünk a kedves kolléganőkkel.  Amiről bátran kijelenthetem, hogy jól sikerült. Hisz többé már nem volt kérdés ama híres dalsor, hogy "ugye mi jó barátok vagyunk", hanem határozott állítás státuszába váltott, hogy "ugye, mily jó barátok vagyunk"! Bizony, bizony. :D S ennek nem kevés ember volt a tanúja. Talán nem is a barátsággá avanzsálás folyamatának, hanem inkább a magánakciónknak Magdával. 

Magdával és Monikával

Mert hogy elég komoly akcióra vállalkoztunk, mégpedig a következőre: (random módon) vagyis Magda döntése alapján megszólítottuk a bár jóképűbb férfi vendégeit az alábbi okokból:

1. hogy hasznosítani tudjam a való életben is az ittlétem során megtanult eddigi leghasznosabb kifejezést, a "jesztes pszöstojne menscseznat", azaz, a "jóképű vagy" mondatot :D
2. s hogy Magdának s a többi vállalkozó szellemű leányzónak lovagot találjunk az "enyhén magamat lejáratós" kezdeményezéssel.

Nem tudom mennyire hangzik az egész action cikinek, hülyeségnek, stb., de igazából nem is érdekel, mert rendkívül élveztem. :D S szerintem Magda és Ewelina is (főleg, hogy Ewelina olyanokat mondott nekem, hogy "Réka, I love you", mindezt azután, hogy számot cseréltek az egyik sikeresen becserkészett férfiúval). 

Magdával és Ewelinával

Szóval igen, mókás volt, de nagyon. Gondolom főleg a vodka+sör kombó miatt voltam módfelett bátor, amiről tudjuk, hogy sok mindent elhitet az emberrel (hogy tudsz táncolni, énekelni, s hasonló képességek, amik egyet jelentenek jelen esetben → hogyan tudsz minél sikeresebben hülyét csinálni magadból). Na igen, nekem ez sikerült, de nem bánom. :D 

no video, no problem :D

Ilyenkor jut eszembe mindig az a mondás, hogy boldogok a lelki szegények... :D Tudom, hogy anno ezt valószínűleg nem így értették, s nem ezzel a célzattal fogalmazták meg, de néha annyi más helyzetben is megállja a helyét, hogy szinte kikívánkozik az emberből, mint például most is.

Visszatérve a közös iszogatásra, egy kellemes kis estét töltöttünk el a lányokkal, aminek köszönhetően még közvetlenebb s fesztelenebb lett a kapcsolatunk egymással. Ha eddig csak egy picit is azt éreztem, hogy kilógok a díszes társaságból, ezutánra már ez az érzés is elmúlt, s többé már a nyelvi különbözőséget sem éreztem akadálynak abban, hogy azt gondoljam: közéjük tartozom. :) Ha valamit nagyon fogok hiányolni Łodzból, az bizony az ő kis helyes buksijuk lesz, hiszen igen megkedveltem őket. Ha tehetném, beraknám őket a farmerzsebembe, s hoznám haza magammal. :)

No de a kaland persze itt közel sem ért véget, ugyanis mikor visszaértem az 5csillagos szállodámba, várt rám még egy kis meglepetés. Mégpedig az, hogy nem volt semmi világítás se a fürdőben, se a wc-ben, sem a konyhában (utóbbi a legkevesebb). Először azt gondoltam, túl sok volt a vodka+sör kombó, de miután vagy 10szer egymás után fel-le kapcsoltam a világítást, s nem lett világosság, rá kellett döbbenem ama szomorú tényre, hogy bizony nincs világítás. S nem is volt egészen péntekig, amikor is a főnök végre hajlandó volt érdemben is tenni valamit az ügy érdekében a sokadszori noszogatásom eredményeképp.

De szerencsére engem nem olyan fából faragtak, hogy az ilyen kis balesetek kedvem szegjék, úgyhogy teljes erőbedobással dolgoztam a héten. Igen, jól olvassátok, DOLGOZTAM. :D A héten minden nap voltam suliban, s a hétfő kivételével minden nap 2 órát tartottam a gyerekeknek. Nem tudom miért, de idáig ebben a suliban éreztem magam a legjobban. Mind a tanárok, mind a gyerekek kedvesen fogadtak (nem mintha a többi helyen nem), de ami itt még talán a plusz volt, hogy amolyan szenzáció voltam a gyerekek szemében. Értsd úgy, hogy minden kisdiák azt várta, hogy mikor lesz már neki is végre velem angol órája. Volt is konkrétan egy kissrác, aki hatalmasat alakított az órán. Minden nyelvtörőt elismételt, a lengyel magyar két jó barátos mondókával is megpróbálkozott magyarul, de a kedvenc pillanatom az volt, amikor köszönömmel válaszolt a jesztes pszöstojne menscseznámra (nem közvetlen neki címeztem, egyszerűen csak felsoroltam, miket tudok lengyelül :D). S ez a kissrác volt az is, aki első nap rögtön azt kérdezte az angol tanárjától, hogy mikor lesz nekik is velem angol órájuk, s ő volt az is, aki óra végén hatalmas mosollyal mondta, hogy milyen jó órát is tartottam. :) Szinte már bánom, hogy pont velük nem csináltunk képet, de azt hiszem talán nem is baj, mert ezek olyan élmények, amikre még sokáig emlékezni fogok. :)

Ilyen élmény Marisával is beszélgetni. Hihetetlen a csajszi, ahogy vele angolul lehet kommunikálni... :D Szinte már új nyelvként funkcionál, főleg, amikor kézzel-lábbal mutogat, ha valamit nem tud, vagy amikor hangutánzó szavakat használ, mint pl.: a bumm-bumm car (a karambolra).  Tényleg, a napom csúcspontja tud lenni egy-egy ilyen Marisás beszólás. :D

bumm-bumm car by Marisa

És Aniaról se feledkezzünk meg, mert már régesrég beígértem neki, hogy róla is írni fogok a blogomban. :) Ő az, aki úgymond átvette Aleksandra helyét, ő segít intézni a sulis dolgaimat, hogy mikor és hova menjek. És ő a fordítóm is, amikor a többi lány nehezen találja a megfelelő angol szavakat. Tehát Ania egy nagyon kedves (nice), csinos (pretty), gyönyörű (beautiful) és vicces (funny) lány, akit nagyon-nagyon bírok (I like her very much). (I'm so serious Ania!!! :D)  S akinek még nálam is furcsább álmai szoktak lenni.  :D

my ładna kolezanka

S ha már így mindenkit sorra vettem, nem szabad Monikát s Robertet sem kihagynom, hisz ők is fontos tagjai a mi kis csapatunknak. ;) Velük a héten pizzát rendeltünk és ettünk (természetesen) illetve még egy nagyon icipicit beszélgettünk is. Na jó, Roberttel lehet kicsit többet, mint Monikával, de Monikának előnye volt Roberttel szemben (hisz Robert nem volt  a hétfői partiban).  Így Robertról többek között megtudtam azt, hogy egyke, ami azonban egyáltalán nem látszott a viselkedésén, hisz az utolsó szelet pizzát készségesen ajánlotta fel nekem, mondván, hogy nekem úgyis nagyobb szükségem van rá. Amit aztán végül szépen testvériesen elosztva ("te felezel, én választok" elvén) be is toltunk a lepénylesőnkbe. :D

Heti tanulság: a vodka+sör és a pizzapartik egész jó kis társaságösszekovácsoló programok, úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki szorosabbra fűzné barátságát lengyel barátaival. (Łodzban legalábbis működött. ;))